Klári szerelmi kötés története

Klári szerelmi kötés története

Klári szerelmi kötés története

Klári szerelmi kötés története

Klári szerelmi kötés története: Nem tudom hol is kezdjem, Péter hiánya egyszerűen kikészített, üres volt nélküle minden. Hiányoztak a megszokott dolgaink, a közös életünk. Még a rossz szokásai is értékessé válltak számomra pillanatok alatt. Az kívántam bárcsak újra itt lenne velem úgy ahogy korábban. A régi életünket akartam.

Hónapokig próbálkoztam, de még csak nem is válaszolt. Kezdtem feladni már mindent, és beletörődni a helyzetembe, amikor megtaláltam a szerelmi kötés lehetőségét. Egy új lökést kaptam az élettől, így nem tétováztam megragadtam az alkalmat. A szerelmi kötés után szép lassan fordult egyet a világ. Először csak felhívott, persze azt mondta félretárcsázott. Aztán csetelgetni kezdtünk, volt hogy váratlanul betoppant, mert „épp erre járt” kezdett a szemébe visszatérni a tűz. Aztán ebben a pillanatban (pár hónappal rá) épp békésen alszik mellettem az ágyban.
Ez csodálatos.

Klári szerelmi története is azt bizonyítja, hogy a szerelmi kötés létezik. Amennyiben felkeltettem érdeklődésedet az alábbi linkre kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatot.

Szerelmi kötés megrendelése >>

Vissza a főoldalra >>